Persze a sajátomból indulok ki és erősen szubjektív és sarkított leszek, ilyen lettem. Relatíve hosszú kapcsolatot éltem nagy nehezen túl, a három plusz év az nem kevés, persze nem is a leghosszabb, de ez alapján szűröm le a saját konklúziómat az egész állapotról, érzelemről.

Nagyjából kitudom már jelenteni, hogy túl vagyok rajta, majdnem két éve lett vége, de mostanra sikerült összeszednem magam. Irgalmatlanul hosszú idő volt tele mélypontokkal és kilátástalan hullámokkal, persze a hullámnak teteje nem volt. Esetleg, ha volt is az azt jelentette, hogy nem gondoltam rá 5 percig. Remek. Ezalatt a kettő esztendő alatt inkább otthon tengődtem, nem tettem semmit, minimálisan tájékozódtam újabb, más témákról amiket szeretnék a későbbiekben űzni, de eléggé antiszociális voltam.

Persze mély tiszteletem és köszönetem a barátaimnak akik segítettek kilábalni így vagy úgy, nem tűntem vagy tűnök hálásnak, de ilyen vagyok.

A kapcsolatom elején sem voltam egy Adonis, se nőcsábász, nem volt senkim és soha nem mentem oda lányokhoz kezdeményezve egy beszélgetést vagy akármi mást esetleg. Egyszer csúnyán kigúnyoltak ilyen lányok, akikhez odacsapódtam kedvesség reményében, ez mély nyomot hagyott és inkább hagytam. Inkább engem szedtek össze (főleg egy lány, ugye…) a lányok és úgy már könnyebb volt a beszélgetés folytatása. Érzelmes, pozitív, őszinte, kedves ember voltam ekkor (2009-2010) és úgy is álltam az emberekhez. Persze azért voltak mindig kételyeim, de az ismerkedés elején mindig talonba helyeztem őket.

2015 van, mi változott? Eddig is féltem az ellenkező nemtől, de most piszkosul. Véletlenül sem mutatnék feléjük minimális érzelmet, esetleg vonzódást az irányukba. Miért? Mert baj lehet belőle. A mai világban szerelem mint fogalom megszűnt létezni. Annyi értelme van mint a „jó napot” köszönésnek, mondjuk-mondjuk, de nem tudjuk mit is jelent valójában. Szerintem jó százezer emberből, ha EGY (1), ha tudja mit is jelent ez a szó és esetleg át is élte. Fáj, kötődsz, tiszteled, bántod, megbánod, vele vagy, félted, megvéded, a mindened, vele sírsz, vele nevetsz, kedveskedsz, megleped, átöleled és a többi és a többi. A vége persze megöl, átszakítja a tested és a pokolba taszít, de talán túléled és megerősödsz. Annyira megerősödsz, hogy háromszor is meggondolod a minimális kapcsolatot is a másik nemmel, mert tudod milyen az amikor vége, eldobnak, kidobnak, elfelejtenek és megaláznak. Senkinek nem hiányzik, ugye.

Az én konklúzióm, hogy félek tőletek és még jobban félek szerelmes lenni. Na nem mintha a karma engedne még egy ilyet átélni, az univerzum nem tesz több ilyet velem, átéltem, nem tudtam kordában tartani, vége van, nem lesz több. Mintha nyernél a lottón, nem valószínű, hogy fogsz még egyszer is. Ez persze nem készpénz, de én tekintek rá. Rossz belegondolni is abba, hogy a szüleimnek nem lesz unokájuk, brutális teher a nyakamban ez a kérdés is. Szeretnék gyermeket of course, de így eléggé mínuszban vagyok. Elég öreg vagyok már egy új kapcsolat kezdetéhez.

Semmi erőm ismét ismerkedni, megismerni, bemutatkozni, megtudni milyen, ajándékozni, szülőkkel, haverokkal találkozni. Annyira elment ettől a kedvem, hogy én elkönyveltem magam egyedülálló 89 éves embernek. Micsoda pech.

Egy szónak is száz a vége, manapság csak kényszerből és maximum a sex miatt vannak az emberek együtt, más meg nem is számít ugye… Így nőttünk fel, ennek a generációnak ezt mutatták a TV filmek, sorozatok és videóklippek, micsoda jövő lesz ez. Majd amikor minden ami érzelmes és kedves, esetleg mély szerelmes az majd csöpögős lesz meg nyálhányás. Sajnos ez lett belőlem is, hányok a pároktól, egy fiú és egy lány akik fogják egymás kezét, azokat erőltetett mutogatásnak tartok. Ezt nem akartam, erre tessék, megkaptam.

Amit nem akarunk az lehet meg fog történni velünk, tehát nem akarom megnyerni az ötöslottó főnyereményét!