Okostelefonok

Arról vitatkozni, hogy iOS vagy Android körülbelül annyi értelme van mint a kutyások és macskások vitáknak, semmi. Soha nem bántottam az Androidot, lehet házon belül néha eleresztettem egy-kettő gyenge poént, de ennyi. Jónak tartom már az Androidot, egy jó rendszer meglehetősen sok remek telefonnal. Viszont amit nem tudok hova tenni az a Windows Phone, kik ezek, te?

gta-5-android

Az elején jónak tartottam az ötletet, meg hogy teljesen más mint a fent említett kettő nagy oprendszer, DE unalmas az egész. Egyszerű mint a faék ráadásul minden túl van bonyolítva benne, nem egyértelmű semmi benne. Míg Androidon vagy iOS-n elnavigál az ember simán és majdnem minden „kézre” esik addig ezen a nyamvadt rendszeren keresgetni kell és fejfájást okoz egy sim-kontaktok importálása is. Beszéltem egy-két WP-s arccal akik azt mondták, hogy már bánják kicsit mert unható a felület, ráadásul alig van rá rendes program. Míg a két nagyra annyi van „mind a szemét”, szerintem a Microsoft inkább húzódjon vissza a mobiltelefon operációs rendszerek világából.

gta-5-iphone

Volt egy idős hölgy meg egy bácsi is aki segítséget kért tőlem „fiatalembertől”, hogy tessek már megmondani , hogy van ebben ez meg az és teljesen odavan mert ezt kapta a „gyerekeitől” mert ez jó lesz neki… nem. Ráadásul ezek a Lumia mobilok rondák is, komolyan mondom rusnya egy jószág az összes, ráadásul tök egyforma mind. Sajnálom a Nokia-t is, hogy ilyen helyzetbe került, de inkább találjon ki valami új dizájnt és tegyen rá Androidot.

gta-5-windows-phone

Az iPhoneosokkal is baj van, ugyanis a nagy magamutogató réteg vásárolja nálunk, de nincs mit tenni. Miattuk néznek le minket, de tudom hogy én olyan vagyok amilyen, inkább nem veszem elő a mobilomat tömegben, nem kell látniuk mim van.

Többnyire az én barom hozzáállásom miatt tettem ki bal oldalra az „anti Windows Phone” képet, hehe :).


Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.