Nemrégiben megjelent az új iTunes amit nagyon beharangozott az Apple, miszerint megváltó lesz, egy hónapot késett a ránc felvarrott médialejátszó program, de megérte várni. „Install Get” (ez egy nyelvbotlásom eredménye és lefogom védetni, aki használja fizet 5 forintot!!!!444NÉGY), ha két szóban kellene jellemeznem, hihetetlen jó lett az egész. Mindent azonnal megtaláltam benne, kicsit módosítottak a felületen és nagyon szép lett, csak pozitív dolgokat tudok róla írni, semmi zavaró dolog nincs benne. Nálam mintha gyorsabb is lenne az egész, gyorsabban szinkronizál, gyorsabban jeleníti meg az albumborítókat és sorolhatnám.

Amit külön kiemelnék az a filmes rész, végre van értelme, hogy „betegelt” filmjeink vannak. Minden információ látszik az adott műről, ugye a listázó eddig is úgy ment, hogy borítók voltak rendszerezve, de ez úgy módosult, hogy ha rákattintunk a filmre, lenyílik a bővített információ az adott cselekményről.

Ne kössünk bele a zenei és filmes ízlésemre, furcsa, de ez van. Másik érdekesség, hogy a bővített információ a filmekről vagy zenékről esetleg könyvekről az olyan háttérszínű mint amilyen a borító külső kerete. Vagy valami hasonló színt szed össze, de mindegyiknél más, annyira látványos, hogy öröm lapozgatni a zenéket, filmeket vagy könyveket. Mindenképpen szedjük le és merüljünk el az új médialejátszónkban.
Vélemény, hozzászólás?