Elég hosszú volt ez a hétvége ugyanis végigdolgoztam az egészet. Hamarosan nyitni kell az üzletet és most már rá kellett húznunk az apróságokkal amik még hátra vannak vagy voltak. Csütörtökön megérkeztek a polc elemek amiket rendeltünk, majd a tükrök is megérkeztek. Ezeket összecsavaroztuk, sziloplasztoztuk majd feltettük a falra. Feltettük a mosogatókagylót, kivágattuk a bútorlapba a kagyló méretét majd eszkábáltunk egy szekrényt a bútorlap alá. Kicsempéztük a mosogatóval szembelevő falat majd kifugáztuk. Villanyt szereltünk és a világítást is beszereltük, felsúroltuk a linóleumot, és most már csak a nagy pultra várunk ami végül is a lelke lesz az üzletnek. Lessétek meg milyen is lett:


Szombaton délután elgurultunk a Mammut-ba ugyanis ott van egy mintaboltja a hazai Belga csoki importőrjének, így megnéztük milyen a Belga csoki. Egyértelműen isteni, ilyenek is lesznek az üzletben és természetesen az igazi Szerencsi is bent lesz. A parkolóban láttuk édesapámmal egy Autót (nála itt kezdődnek és végződnek az autók, csak amerikai az autó, na jó még a Japánok is azok), majd fejvesztve szaladtunk oda megcsodálni, egy Dodge Challenger SRT 8. Többet nem is kell írnom, V8, új Amcsi dög, nagy, hangos, sokat eszik, de ezek miatt az erényei miatt szeretjük mi ezeket az autókat :).



Mindent összevetve egész korrekt hétvégém volt, bár lehetett volna jobb is, ugyanis még mindig fáj az állkapcsom a kiakadás óta. Amúgy eléggé belendült az oldal látogatottsága ezzel a „Project X buli itthon” bejegyzéssel, erre lenne igény?
Vélemény, hozzászólás?