Szervusztok!
Megéltük, igen megéltük és én is megéltem, hogy visszatudjak térni. Hihetetlen, de nagyon hiányzott az oldal. Rengeteg dolog történt velem, de nem hiszem, hogy tartok majd belőle beszámolót. A lényeg, hogy ismét él az oldalam, egy kicsit más dizájn-al és új logóval amit nagyon nehezen sikerült összehoznom, mivel meg kellett álmodni a kinézetét. Nem is tudom miről írjak, úgyhogy ez egy rendhagyó zagyvaság poszt lesz. Sokat dolgoztam mostanság és most is dolgozom, sikeresen belépek a vállalkozók körébe, így én is tudok kereskedni, eladni satöbbi. Az, hogy miféle vállalkozásom lesz az egyelőre titok, de annyit elárulhatok, hogy jó lesz nagyon és megéri majd találkozni velem.
Megpróbálom Handrás-osra venni a figurát majd így lesz blog-om például ez 🙂 és lesz egy másik oldalam ami a vállalkozásomé. Ez a blog annyiban fog változni, hogy kiegészül egy „agymenéssel”, a vállalkozásom posztjaival. Nincs annyi látogatóm mint az Andrisnak, de lehetséges, hogy eljutok oda arra a szintre. Jó marketing és reklám szöveggel és jó „termékkel” ellehet jutni bárhova. Eszembe jutott, tudok mutatni képeket, hogy mégis mi folyik, mit tevékenykedek napközben, este, éjjel, nappal, hajnalban, kávézás közben satöbbi.


Ez egy sima gipszkartonozás, de nekem ez sokat jelent. Nagyon várom már, hogy fog elsülni az egész és azt is várom, hogy ti mit szóltok a visszatérésemhez.
Vélemény, hozzászólás?