, ,

Keddi Agymenés

Tele a hócipőm már, hogy nincs időm szinte semmire, de ma már szakítottam legalább annyi időt, hogy írjak egy bejegyzést és elnézzek Handrás-hoz az XMS-be.

Nos, megjelent az iOS 6 béta 2, ez már nem csinál random respringelést (tehát nem indul újra a grafikus felület) és javították az értesítési rendszerben a twitter és a facebook poszt szöveges formációját, illetve már működnek is. Nem szeretnék beszélni arról, hogy forognak a fogaskerekek miközben frissít, mivel tele van a „zintranet” vele.

Tegnap és ma már a saját „vállalkozásom” helyének a falát gletteltem, illetve majdnem befejeztük a mennyezet gipszkartonozását is, csak elfogyott a karton. Nem vagyok kőműves, se nagy festő se nagy építőipari munkás, először csináltam ilyet mégis meglepően jól sikerült, szerintem kiütközött belőlem megboldogult nagypapám vére. Az eredmény:

És jön a szomorú hír, édesapám megölte a 3G-s iPhone-t. Elpukkant benne az akkumulátor, kiszedtem belőle neki a SIM-kártyát és levettem a kijelzőt, így két darabban van a készülék. Nagy munka és nagy pénzkiesés lesz megcsináltatni, vagyis megcsinálni, nem viszem el egyik szervizbe sem akik Apple termékekkel foglalkoznak, ugyanis irreálisan drágán javítanak. Kérdeztem tőlük mennyiért cserélnék ki az Akkumulátort, az Előlapot és az első Üveget a telefonon. Az döbbenetes volt, 32.000.- forint. eBay-en nézelődtem és vadiúj gyári alkatrészeket fogok beszerezni 18.000 forintért, ja igen ebbe már van új krómkeret is, vissza downgrade-elem 3.1.3 a telefont és egy olyan makulátlan szépséggel lesz dolgom, hogy csak na.

iPhone 3G alkatrész hegyek

Érdemes a csipogásaimat, tweet-jeimet olvasgatni ott szoktam írni néha újdonságokat, mivel arra nincs időm, hogy beindítsam az erőművemet. Ma viszont kikapcsolódom és megnézem a retina kijelzős MacBook Pro-t, és csorgatom a nyálam.


Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.