Címke: Lista
-

Ha nagy leszek 1080p leszek
Tudom, tudom, nem kezdünk „ha” szóval mondatot, de kénytelen voltam ezzel kezdeni, hogy fellengzős legyen a cím. Tudom, hogy ma már a négykának (4K) vagy az ötkának (5K ala Apple iMac) kellene az alapnak lennie, de sajnos a mostani (Xbox One és PS4) konzolgenerációnak a full hd (1080p) is nagy akadály, főleg az Xboxnak. Mivel…
-

Havi zeneajánló
Minden bizonnyal annyira megöregedtem, hogy még a zenei ízlésem is megváltozott. Eddig is mindenevő voltam, csak ugye nem mindegy mit szoktál általában hallgatni a mindenen kívül. Így tehát az általános muzikális befogadóm voltaképpen megváltozott és furcsa zenéket hallgatok, persze nem rosszak. Az ízlésen nehéz vitatkozni és primitív dolog, de próbálok mindig igényes melódiákat a fülemen…
-

iPhone
Az iPhone hihetetlen nagy durranás volt 2007-ben, azóta is évente szórja ki az Apple a mobiljait és millió darabokat adnak el belőle, ugyanis szeretjük ezt a készüléket. Igaz itthon főleg státusszimbólumként veszik az emberek, ez szomorú. Viszont nem tudunk ellene mit tenni. T-Mobileban magyar afrikai emberek veszik mert az ájfon az ájfon. Lövésük sincs a…
-

Folyamatos videólejátszás iOS-n
Istenem, az imáim meghallgattattak és a Redmondpie.com leközölte, hogy ingyenes az Oplayer. Amióta nem lehet iOS-n játéklistából filmeket lejátszani azóta megvagyok lőve a sorozatokkal iPaden. Nevetséges, de egyesével bökdössek rá a következő részekre, ha épp vége van egy résznek. Na ez megszűnt végre, mert az Oplayer vágja a szitut. Csak behúzod iTunesban az alkalmazás listájába…
