Idiótán hangzik az, hogy fémpályás, inkább szeretném steel roller coasternek hívni, így a mai napon a GY.I.K. rovatot kiegészítem hullámvasutas kifejezésekkel amiket fogok használni és majd hivatkozok rá később, nehogy elvesszünk az űrodüsszeiában.

Kezdjünk is neki annak amit már mondottam volt a címben is. A Matterhorn Bobsleds volt az első Steel hullámvasútja, vagyis az első „csöves” (tubular) sínen közlekedő attrakció. 1959-ben nyitották meg a Anaheimi Disneylandben, azóta persze felújították 2012-ben, ez a feladat hat hónapig tartott. Jöjjenek a brutális adatok amiktől biztosan ledobod az ékszíjad: a pálya legmagasabb pontja (ugye ez a Drop – vagy ejtés) 24.4 méter, a sebessége elérheti a 43.5 kilométer per órát (km/h), a pálya hossza 620.9 méter volt eredetileg (1959), viszont a 2012-es felújítás után toldották hozzá egy 30 métert, így 650.4 m lett a vége. A menetidő 2:07 (perc:másodperc), később a pálya toldása után 2:26-ra nőtt.
Igazándiból nem egy nagy durranás, de mivel a hullámvasutak szerelmese vagyok, így ez az ő történetük egy mérföldköve volt, így muszáj lesz felülnöm rá előbb vagy utóbb. Érdekes ez a hegyi téma amit köré tákoltak, kifejezetten dob a sebességérzeten, ha közel haladunk el a környezet mellett, így olyan mintha valami nagyobb vason ülnénk. Ez persze csak tipp.
Vélemény, hozzászólás?