Minimalista bejegyzés lesz és persze önsajnáltató. Vagyis inkább az autómat hiányoló bejegyzés lesz, annyira hiányzik az autóm, hogy csak na. Szerettem repeszteni vele, sőt igazából csak „krúzoltam” és mennyei egy batárral csak gurulni. Valamiért az automataváltós autókban jobban élvezem, ha lassan megyek. Amikor nekem kell váltanom akkor már alig várom, hogy felpakoljam ötödikbe vagy, ha van akkor hatodikba és úgy gurulok. Furcsa megmagyarázhatatlan disszonancia ez (@klarky-t megkérdezzük, jól használtam-e a szót – nem rosszindulatból mondom 🙂 ), ami miatt érdemes felkeresni a helyi szociológust, hogy mit mondana erre.

Érdekes az autó, Amerikában Dodge Stratus, illetve Chrysler Cirrus néven volt ismert itt viszont felcserélték a gyártókat vagy az autó neveket és így született meg a Chrysler Stratus. Nekem egy 2.5-s V6-s motorral szerelt példányom volt LX Highway felszereltséggel. Természetesen minden benne volt amit akartál a kedvencem a motoros antenna volt. Egy dolog hiányzott belőle a középső könyöklő, kartámasz. Egy ekkora autóba muszáj egy ilyen mivel automata is és úgyse tudsz mit csinálni a kezeddel, ha vezetsz. Persze amikor ott van a barátnőd melletted akkor van hova tenni a kezed, de vezetünk egyedül is.

Nagyon hiányzik a kis szekerem, még mindig úgy tekintek rá vissza mint egy luxusautóra, amit olyan volt vezetni mintha sínen ment volna. Tipikus amerikai szervokormány volt benne, kisujjal forgattad és módfelett finomat váltott az automatagépezet, soha nem rántott és csinált érdekességeket. Persze tudni kell automata váltós autót vezetni is, mert nem lehet mindig nyomni neki és őrülten száguldozni, finoman kell a gázt nyomni és nem nyomkodni, mert avval csak gondolkodtatóba ejted a váltót.

Következő autónak biztos valami hasonló limuzint fogok venni, de mindenképpen lesz még ilyen kocsim, ha mást nem a kabrió változat második autónak, szigorúan 2.5-s motorral mert minimum annyi kell ehhez a kasznihoz. Ez a forma a mai napig megállja a helyét, annyira eltalálták és olyan formás, hogy mindig megfordulok utánuk, ha látok egyet-egyet elvétve az utakon. Remek érzés volt találkozni az úton Stratus-osokkal, mindig intettünk egymásnak vigyorogva. Tudtam én is és ő is, hogy egy remek gépben ülünk amit csak akkor értesz meg, ha neked is van egy ilyened. A képek között ott van, hogy miként is nézett ki a problémás baleset után, de hála az istennek karcolások nélkül kiszálltunk belőle és a kocsi a saját lábán gurult haza, majd Debrecenig. Ég veled te csodálatos szörnyeteg!