Címkék

Zavvi

Blog, Játékok

Mafia 2 – Director’s Cut

2013-01-29

Tegnap megérkezett a várva várt csomag amit a Zavvi.com-ról rendeltem. Alig egy hete vásároltam és már is itt van, régebben azért a Zavvi elég lassúcska volt, 2-3-4 hétig is jött egy-egy onnan rendelt példány. Két lemezen érkezett a játék, először a játék lemezt telepítettem a konzolra majd a DLC-ket tartalmazót indítottam el és azokat is telepítettem. Tudni illik a Director’s Cut-ban benne van az összes hozzá megjelent DLC, kiegészítő( 3 küldetés: The Betrayal of Jimmy, Jimmy’s Vendetta, Joe’s Adventures és 4 stílus csomag: Vegas Pack, War Hero Pack, Renegade Pack, Greaser Pack), így nem érezhetjük félkésznek a játékot.

mafia-2-directors-cut-xbox-360

Mivel nem mai a program így nem akarok részletesebben belemenni a játékmenetbe és egyebekbe. Ízlések és pofonok, nekem például annyira tetszik ez az univerzum amit megteremtett a 2K Czech, hogy nem is tudnám szavakba önteni, az első részt is rengetegszer végigjátszottam és gondoltam ezzel is ezt fogom tenni. Most fogom másodjára végignézni Vito kalandjait, így ismerős lesz a sztori nem lesznek nagy csattanók. Hozzátenném, hogy alig hallok visszhangot erről a játékról, nem emlegetik úgy mint az első részét, így gondolom nem lett akkora a sikere, ez nagy kár. Ugyanis nekem jelent annyit a játék mint az első része, ezt a 40′-es 50′-es éveket is nagyon kedvelem, tetszik az aurája és a zenék fenomenálisak. Esetleg valaki emlegeti ezt vagy az első részt akkor mindig a Keresztapa trilógia vagy az Oscar című film jut eszembe. Száz szónak is egy a vége, remélem nem fogok úgy járni vele mint a Red Dead Redemption-el vagy a Forza Horizon-al, hogy egy hét alatt végigijátszom őket, ezt most “beosztom”


Notice: Undefined variable: post in /home/savethes/nagyattila.org/html/wp-content/plugins/hemlock-core/inc/social_share.php on line 22

Notice: Trying to get property 'ID' of non-object in /home/savethes/nagyattila.org/html/wp-content/plugins/hemlock-core/inc/social_share.php on line 22
Blog, Hírek, Játékok, Modellezés

Test Drive Unlimited 2 – Megjött

2011-05-25

Sziasztok!

A tegnapi napon megérkezett a várva várt játékom, Angliából rendeltem ismét az Zavvi.com-ról. Körülbelül másfél hete rendeltem, igaz nem gyorsan, de ideért. A Zavvi.com marha lassú legalábbis, ha a postázásról van szó, de igazán minőségi, baj még nem volt és most ingyenes a postaköltség, ha nincs akció akkor 1 font, az nem vészes. Viszont, ha több dolgot rendelsz akkor felszámolják termékenként azt az egy fontot, ez zavaró. A játék még egy darabig nem lesz használva, mert nincs Xbox 360-m, de idővel lesz és most bekészítettem a játékot, hogy majd legyen, ha veszek konzolt. Íme:


Notice: Undefined variable: post in /home/savethes/nagyattila.org/html/wp-content/plugins/hemlock-core/inc/social_share.php on line 22

Notice: Trying to get property 'ID' of non-object in /home/savethes/nagyattila.org/html/wp-content/plugins/hemlock-core/inc/social_share.php on line 22
Blog, Hírek, Játékok

Word of Warcraft

2011-03-09
Burning Crusade, Wrath of Lich King, Cataclysm

Sziasztok!

A mai napon arról szeretnék írni, hogy milyen úton módon tudtam hozzájutni a Word of Warcraft játékhoz és a kiegészítőihez. Az alapjátékot a Media Markt-ban vettem az Árkádban, nagyon olcsó volt azt hiszem 1990.-ért vettem, annyiért megérte. Aztán amikor elakartam kezdeni játszani akkor muszáj volt bemennem a Pólus Centeri Media Markt-ba mert ott volt olcsóbb volt a Burning Crusade, azt hiszem 2990.-ért sikerült beszereznem, így bele is tudtam kezdeni a Blood Elf karakterembe. Majd egy hónap múlva a zavvi.com-ról beszereztem a Wrath of Lich King-et és a Cataclym kiegészítőt. A Lich King amikor vettem 12 font volt és a Cataclysm pedig 18 font volt. Sajnos a Zavvi úgy működik, hogy itemenként, tehát darabonként 1 font a postaköltség. Így akkor igencsak sokba fog kerülni a rendelés, ha 5-10 játékot szeretnék zsákmányolni. De mindegy mert a két utóbbi WoW kiegészítőt majd 10.000.-ért vettem meg, tehát igencsak olcsón. Ajánlom nektek is az oldalt.

Burning Crusade, Wrath of Lich King, Cataclysm


Notice: Undefined variable: post in /home/savethes/nagyattila.org/html/wp-content/plugins/hemlock-core/inc/social_share.php on line 22

Notice: Trying to get property 'ID' of non-object in /home/savethes/nagyattila.org/html/wp-content/plugins/hemlock-core/inc/social_share.php on line 22