Címkék

Magic Home

Blog, Kütyük, Szórakozás, Technológia

Okos otthonkodás – avagy egy évnyi szívás meghozta az eredményt

2018-11-24

Tavaly úgy gondoltam, hogy a TV tartó szekrényembe elhelyeznék egy RGB Ledet, viszont azt mobilról szeretném irányítani. Jöhetett a kutatómunka, lefekvés előtti olvasgatás, tanulás és AliExpresses rendelés. Mindent akartam egyszerre, de mégis nehéznek tűnt az összes megoldás, sok pepecseléssel és kódolással. Volt itthon egy ESP8266 Wi-fi mikrocsipem, amit anno egy YouTube videó miatt vettem, hogy zavarjam a céges vezeték-nélküli hálózatot.

Mondjuk ez a sztori megérne egy külön blogbejegyzést, nagyon jól sikerült. Egy hétig sakkban tartottam a kollégákat és a szerencsétlen rendszergazda kollégát is ugráltatták miattam a kedves, netmentes munkatársak.

Tehát volt ez a mikrocsipem, gondoltam ráheftölöm az RGB Led szalagot és ennyi, majd valahogy megoldom egy kóddal. Sajnos nem. Ez a kis ESP8266 csak kliensként tud működni szinte, ráadásul az, hogy az Apple HomeKittel is menjen az szinte lehetetlenség volt. – Ilyenkor eltelt jónéhány hónap mert mindig feladtam, de aztán bumeráng szinten visszatértem mindig hozzá. – Jöhetett a következő lépés.

Home Assistant és Homebridge, az előbbi egy nyílt-forrású, böngésző-alapú nagyon okos kis szoftver, az utóbbi pedig az Apple HomeKit kütyüit képes emulálni. Ehhez viszont kellett egy Raspberry Pi mert kell ezeknek az erőforrás és tárhely is. Nos, elszaladtam egy Hardveraprós kollégához és megvettem a kis Pi Zero W változatot, ami bőven elegendő erre a projektre. Ez megint egy adag szívást vont maga után, Headless módban kellett telepítenem a Rasbiant, mindenféle egér, billentyűzet és monitor rákötése nélkül. Már nincsenek a házban ilyen dolgok, amióta megvettem az iMacet, így megint beletenyereltem egy bonyolultabb procedúrába. Természetesen megoldható minden, de egy hetet ez is elvett az életemből.

Sikerült életre kelteni a kis emulált HomeKitet, itt már kezdtem jobban érezni magam. Nos, első körben az Samsung TV-met “okosítottam” meg a Raspberryvel, tudom ki- és bekapcsolni, illetve a hangerőt is tudom szabályozni a mobilról, tabletről és asztali gépről. Természetesen Siri néni is megtudja nyomni a virtuális gombokat, hihetetlen az egész.

Visszatérve a Ledre, ami a lényeg volt, az nem jött össze még ekkor sem. Ugyanis ezekkel a kis ESP8266 modulokkal nem tudtam elboldogulni. Az Arduino projektek nem olyanok voltak, mint amilyenek nekem kellettek, így ekkor már gyógyszer elgurulás után megrendeltem a Magic Home Led vezérlőt, nevetséges összegért (7$). Az ESP8266 2.3$, tehát csak nyerészkedni akartam az egészen, de nem sikerült. Amint megérkezett a Magic Home vezérlő, hozzáadtam a Homebridge-hez a megfelelő plugint és már működött is a dolog. Semmi macera nem volt, lekértem a kontroller IP címét a routertől, beírtam a Homebridge konfigurációs fájljába , kapott egy sudo rebootot a kis Pi és ennyi.

És akkor jöhet az áttörés, a tegnapi nap. Mivel van négy darab esp modulom, meg találtam itthon egyedileg címezhető WS2811 ledszalagból öt métert, gondoltam a redditen kérek segítséget. BOOM, jött a válasz. McLightning szoftver okosság, amit az Arduino keretrendszerben írtak meg. Csak fel kell tölteni a modulra, bekötni a Led szalagot és megy is.

Néhány lépésben ez így működött:

  1. Arduino programban feltöltöttem a kódot
  2. a kis modul újraindult és készített egy Wi-fi hálózatot
  3. a hálózatra fellépve ki kellett választani az itthoni vezeték-nélküli hálózatot és begépelni a jelszót
  4. ismét újraindul a kis ketyere
  5. meglessük a kütyü IP címét és beírjuk a böngészőnkbe
  6. ott is van minden lehetőségünk, színválasztó karika, effektek tömkelege és a többi nyalánkság

Azért ez nem semmi, no. A másik szívás a Led szalag bekötése volt, amit ideiglenesen egy szétbarmolt 12 voltos szivargyújtós USB töltővel oldottam meg, amit @juhaszmarci adott nekem. Kihagytam egy-két dolgot a leírásból, mert nem volt a szekrényben 1000 mikrofarados kondi, vagy 5 voltos léptetőm, de megy ezek nélkül is. A biztonság kedvéért, ha elhagyom a házat, akkor mindig kihúzom a tápot a konnektorból. Sajnos az a kínai szivargyújtós táp annyira papírnak néz ki, hogy félek felügyelet nélkül hagyni ezt.

Ez lett az egyedileg címezhető Led szalagom az ágy köré. 5 méter, 30 Led méterenként, 12 voltos 3 amperes tápocska (tudom, hogy határeset, maximum fényerőn el is dobja magát szerencsétlen) és a kis esp8266. A végeredmény brutális! Elképesztő, imádom! Iszonyú gyorsan reagál a kapcsolásokra és nagyon szép effektusokat tud. A Homebridge a rainbowCycle paranccsal kapcsolja be a szalagot, mert ugye az Apple Homekitje egy irdatlan buta valami, mert csak színt és fényerőt tud állítani. Miért is csodálkozunk ezen.

Természetesen ezeket meg lehetett volna oldani egy szaros Philips Hue-val, vagy egyéb Plug and Play Third Party gyártóval, de miért tennék ilyet, ha a véremben van a szenvedés, illetve a szenvedély a tákolás iránt? Nem mellesleg egy Philips Hue árából veszek 50 méter ilyen szalagot, 10 ESP modult, Raspberry Pi-t házzal és memóriakártyával és körbetekerem a kurva házat vele.

Dióhéjban így néz most ki a szetáp:

  • Raspberry Pi Zero W a csodaszép kis házacskájában az iMac mögött pislog mindig, amit persze azonnal indul, amint áramkimaradás van. Ezen megy a Homekit emuláló Homebirdge
  • A Magic Home vezérlő egy fing, egy amperes táppal a TV-m alatt.
  • A Samsung TV vezérlő pluginje a Homebridgebe integrálva.
  • A legújabb tákolmányom, az egyedileg címezhető ledszalag az ágyam élére tapasztva egy ESP modullal.

A következő projektem a garázsajtó és kapunyitó integrálása lesz, szerintem az is lesz egy- két hét mire rátalálok a legmegfelelőbb megoldásra, de szerintem megoldható.

Néhány hasznos link és információ a kis privát jegyzetemből.

  • Raspberry Pi Zero W – Ez az agya a Homebridge-nek vagy Home Assistantnak
  • Raspberry Pi Zero Case – Ebbe tesszük a kis Raspberryt, hogy legyen pofája is a dolognak
  • Micro SD kártyát nem linkelek, de kelleni fog a Raspiba, illetve érdemes kis hűtőbordát tenni a chipekre. És persze kelleni fog egy Micro USB kábel megtáplálni a Raspikát.
  • Magic Home controllerből többféle van, a Wifiset szemeljük ki magunknak, illetve ebből is kétféle van, az 5050 sima RGB Ledszalaghoz, illetve a címezhetőhöz. A címezhetőt néha Pixel controllernek hívják, de ott lesz a nevében a WS2811 és WS2812B szócska is.
  • ESP8266 megint egy olyan dolog, amit bárhol megtalálhattok, mindegy melyiket veszitek. Én is a legolcsóbb vackot vettem.
  • Led szalagból ismét mindegy mit vásároltok, mindegyiket rá lehet kötni a modulocskára.
  • Homebridge és Home Assistant
  • Homebridge pluginok és kiegészítők

YouTube videóhttps://youtu.be/qAhoyQlJwPI