Címkék

Apple

Apple, Blog, Magamról

A szimbiózis 2.

2016-04-07

Írtam már egy minibejegyzést arról, hogy mennyire élvezem az almás szimbiózist, de most részletezem kicsit. Azóta szereztem még egy-két almás gadgetet a gyűjteményembe, így ideje részletezni ezeket. Csapjunk is bele.

Régóta szeretnék egy jó médiaközpontot otthonra a filmeknek, sorozatoknak és a zenéknek egyaránt. 2007-ben éreztem, hogy ez a CD, DVD filmezés nem az én stílusom. Nem jó megoldás, cserélgetni kell a lemezeket, porosodnak és a többi. Tudom, tudom, a játékokat viszont dobozosan szeretem. Viszont ez más tészta, ott jobban szeretem megszagolni a virtualitást, érzem, fogom és rápillantok a lemezekre/játékokra minden egyes nap. Tehát kellett egy ötlet, miszerint valamilyen egyéb megoldás kell a digitális filmjeim tárolására és nézésére. Jöttek a Médiacenterek, különböző lejátszók, maradtam a popsimon, nem ugrottam bele egyikbe sem.

Aztán 2008-ban jött a robbanás, megvettem az első iPhone-om. Itt kezdődött a pénztárcám vége és egy másik új világ kezdete. Imádtam, hogy arra a kis valamire rácsúsztathatom a filmeket, borítóval, leírással, szereplőlistával, ráadásul milyen szépen tálalta ezt maga az eszköz.

Így tehát majdnem kész volt a terv, csak vártam egészen idáig, hogy meglegyen a megfelelő anyagi háttér ezekhez. Meg is lett. El is ment egy átlagember sok-sok havi fizetése plusz az enyém is ezekre a “baromságokra”. Tavaly bolondultam be durván amikor jött édesapám születésnapja (ez júliust jelent) és elkezdtem vásárolni ész nélkül a cuccokat. Listázva ezeket:

  1. iPhone 4S fehérke – édesapámnak
  2. iPad 1st gen – édesanyámnak
  3. iPad Air – édesapámnak
  4. iPhone független – Az első szériás, alias 2G, olcsóér’ volt és működik is.
  5. Macbook Pro – “Lepadlózott” verzió
  6. Apple TV 3
  7. iPhone 6 – 64GB Gold(ie) független
  8. iPhone 3GS
  9. Apple Watch
  10. iPhone 3GS (ez még nem jött meg, ez vadi új)
  11. Apple TV 3 – igen, megint, ahány TV annyi almás stream eszköz
  12. iPhone 3G – független fehér, kicsit pukk
  13. iPhone 3GS – fekete, nem független, viszont szép állapotú
  14. iPhone 3GS – fehér és független AliExpressről
  15. iPhone 6s független Rose Gold, iPhone 6 lett erre cserélve, vadi új
  16. iPad Mini 3 – akciós volt az iStyleban, ennyiért, ingyen volt – édesanyám születésnapjára kapta
  17. iPhone – megint egy 2G, ez Szerbiából van, köszi Géza!
  18. Kiegészítők: Smart Cover iPadre, kábelek, fülhallgatók, tokok természetesen mind Apple

alma-gyujtemeny

Tehát alig egy év alatt keményen felduzzadt az Apple gyűjteményem. Lett egy 2TB külső merevlemezem amin a filmjeim és sorozataim vannak. Ez sajnos a mai nappal be is telt, nincs egy kilobájtnyi hely sem rajta. Kell vennem még egyet, vagy egy 3 vagy pedig egy 4 TB kapacitásút. A nagyobbra mennének a filmek a kisebben lennének a sorozatok és az egyéb fájljaim.

A filmjeimet amik eddig voltak, azokat ki kellett kukáznom. Nem olvasta be az Apple TV a könyvtáramat azokkal, pedig mp4 fájlokra konvertáltam át őket. Csakhogy volt egy rossz kiadása a Handbrake eszköznek Windowsra, ami rosszul készítette el a fájlt, így a több mint 1000 filmből álló gyűjtemény a virtuális temetőben végezte. Viszont!

almak-alkatreszek-iPhoneok

Sikerült egy új eljárással, konvertálás nélkül, úgynevezett remuxolással új filmekre szert tennem. Ez az eljárás 3-4 percet vesz igénybe filmenként. Kizárólag konténerváltás történik, illetve az AC3 (igaz az az ominózus) hangot AAC hangra alakítja a szoftver. x264 kódolású mkv fájl kell hozzá és az iFlicks program OSX-re, biztos van Windowsos alternatíva, de nem találtam sajnos. Ezzel a programmal cirka egy hónap alatt 520 filmet tettem a gyűjteménybe, relatíve majdnem “kész” vagyok. Csak sajnos a helyhiány, az megint fenyeget.

Miként is megy ez? Van a Macbook bácsi, van a külső merevlemez néni akik össze vannak kapcsolódva, fut az iTunes és az otthoni megosztás, így bármelyik eszközömről látom a filmjeimet, zenéimet, sorozataimat. Sajnos mennie kell a gépnek ahhoz, hogy lássuk a fájlokat, vagy hogy le is játsszuk őket. Van egy Wake on Demand nevű kis tulajdonsága az OSX-nek, mégpedig, hogy alvó módból is tudod használni az otthoni megosztást, így a gép csak pihizik, de a fájlok átsuhannak rajta. Sajnos az én routerem nem mindig támogatja ezt a feature-t, ugyanis a routeren keresztül adják ezt a jelet az eszközök a gépnek. Ez egy Sleep Proxy, de az én TP-link routerem nehezen eszi meg, nem is találtam leírást a dologról. Egy biztos, az almás routerben benne van, tehát kell egy ilyen is majd. Fene beléjük…, de ez már a vége a dolognak.

Lassan összeáll a tökéletes médiacenterem és nagyon várom már, hogy ez beteljesüljön.

Apropó, az iPhone 6 akkora durranás volt nekem, mint anno az iPhone 4. Gyors, szép, tetszik a kijelző és nagyon vékonyka, ráadásul az akkumulátor mennyei. Végre nem kell naponta kétszer tölteni a telefont.

iPhone-6-goldie

Igaz az iPhone 6 készüléket alig egy hónapig élveztem, ugyanis lecseréltem egy vadi új iPhone 6s-re, természetesen az új színt vettem meg belőle (Rose Gold). Gyönyörű, hihetetlen gyors kis eszköz ez, sok-sok beszélgetés után megvitattuk, hogy kész van a mobil. Relatíve nincs hova tovább szerintem. Így várom a nagy marketinget az idei mobilhoz is ( nem az SE-hez, az okkal lesz majd népszerű).

Az óra még mindig úri huncutság, az Apple TV az királyság. Viszont már érik az iPad 4 cseréje, várom a márciusi keynoteot és az Air 3-mat, tuti beleugrok egy nagy modellbe és akkor édesanyám megkaphatja az enyémet. Hamar kinőtte az ő első generációs iPadjét. Pedig soha nem volt oda a számítástechnikáért, de szerette volna megnézni az őt érdeklő témaköröket, csak neki bonyolult volt egy kompjúter erre, viszont egy tablet tökéletes neki. E-mailezik, netezik, képeket küld, bohóckodik és szereti. Örülök neki nagyon.

iPhone-torony

Ennyit számít, ha egyedül van az ember, nem kell költeni a nőjére, meglepni és elhalmozni minden olyannal ami ennyibe kerülne mint amit én most ezekre a cuccokra költöttem. Badum-tsss

Apple, Blog, Videó

AppleMarci

2015-09-26

@juhaszmarci nagyot ugrott a virtuális ranglétrán, a blogolás helyett átment a vlogolás irányába. Blogolni szeretett volna, de úgy gondolta az én blogomból kiindulva (te szemét), hogy sokan nem olvasnák, illetve annyira nem szeretnek ma már olvasni az emberek, hogy muszáj más médiumot, közvetítőt keresnie ami több emberhez eljut.

Amióta megvan az iPhone 5-tös mobilja (ez cirka kettő és fél évet jelent), azóta nem bír magával és elkapta az Apple marketing gépezete is imádja majdnem minden termékét, persze joggal. Úgy gondolta, hogy a sok-sok téveszmét ami a fejekben van néhány témával kapcsolatban, azokat érdemes kisöpörni onnan. Valamit tudni és ismerni az remek érzés, de valamit rosszul tudni és ismerni, már nem akkora pozitívum.

Na persze a neten mindenkinek lehet véleménye és szeretjük a mi véleményünket hangoztatni, még akkor is, ha buta vélemény vagy demagóg, elcsépelt kreténség is. Viszont, ha valaminek videót szentelünk és azt igényesen készítjük el, akkor annak van valami olyan benyomása, hogy készpénznek is tudjuk venni. Persze ez csak a látszat és lehet még így is butaságokat terjeszteni, de Marci tudja amit tud.

Minden apró kis nüansznyi dolognak utánanéz, rengeteg dolgot tud amit még én is csak nagy vonalakban ismerek. Tegnap kalapált egy bemutatkozóvideót magáról és majd hamarosan szórja kifele a videóit, remélhetőleg minél több témát lefedve.

Mert alapból az iStyle TV jó lett volna, de kifulladt és az alapvető dolgok a levegőben lógva maradtak. Köszöntsük őt a YouTubeon, van elég karizmája a kis mocsoknak, hogy befusson ezzel.

Hogy a technikai háttérről is írjak valamit, abszolút Apple termékekkel dolgozik, iPhonenal veszi fel a videót, iMovieval vágja meg, szerintem ez mindent elárul. Ha már ezt a nevet adta magának akkor tegyen is így, az indexképeket én Photoshopolom neki és más nincs is. Szövegeket nem tanulja, hanem improvizálva mondja a lencsébe. Azért mert lassúnak tűnik a beszéde az nem amiatt van mert lealacsonyítja a nézőt, szimplán meg van még szeppenve, de szerintem jó lesz ez így.

Hajrá FattR!

Apple, Blog

1st Gen iPad – Az új item a házban

2015-07-22

Édesanyám nem egy tech-geek hölgy, nem is szereti a technikát annyira. Bár néha-néha elkottyantotta magát, hogy milyen jó lenne neki valami laptop vagy kompjúter, esetleg egy tablet (ezt 2010 óta mondja, ugye). Ma volt a névnapja én pedig nagyon jutányos áron találtam neki valami érdekeset itthon. Egy első generációs iPadet, persze egy 16GB Wifis modellről van szó, de kezdetnek elég lesz.

1st-gen-ipad-box-accessories

A hölgy akitől vettem, hihetetlen pedáns tulaja volt ennek a szépségnek, makulátlan, szinte karcmentes az eszköz. A doboza sértetlen, a kiegészítőket mint kábel és hálózati adapter érintetlenül adta nekem, még a fólia is rajtuk volt. A készülék nagy fóliája is benne volt a dobozban, na ilyen eladót kívánok mindenkinek. Gyors, segítőkész, mérhetetlenül kedves és precíz. (Ezért is szoktam szajkózni, hogy bízom még az emberi jóságban.)

Az első kérése az volt, hogy a ‘Szókirakós’ nevű játékot rakjam neki fel. Persze megtettem, azonnal el is kezdték édesapámmal nyomni a játékot, marhára élvezik a nagy kijelzőt. A kezelését is kezdi megszokni az ünnepelt, majd bele fog jönni, és amint ez teljesül kap egy újabbat, ha igényli.

1st-gen-ipad-hands-on

Térjünk rá a feketelevesre, az első iPad támogatása hamar elillant, a legújabb szoftver rá az 5.1.1. Ezzel a legnagyobb probléma a YouTube, ugye nemrég átállt a v3 Data APIjukra, akármit is jelent ez. Az 5.0 iOS-ben még volt beépített YouTube alkalmazás ami persze nem működik, az AppStoreban is fent a program, de nem tudod letölteni, ugyanis minimum iOS 7.0 kell hozzá. Egész nap agyaltam ezen a problémán, aztán jött a megoldás amit a redditről vadásztam. Új accounttal nem tudjuk letölteni a YouTube appot a készüléken keresztül, ezért lépjünk ezzel a fiókkal be egy támogatott device-on és töltsük le ott a YouTube programot. Amint ez megvan, a nem támogatott iPaden térjünk vissza az AppStoreba és lépjünk a megvásároltak (purchased) fülre, ott lesz a kívánt appunk amit letudunk tölteni, legalábbis egy régebbi verziót.

Tehát új Accounttal nem tudjuk letölteni a nem támogatott programot, de ha egyszer már rajta van a fiókon a program akkor letölteni a nem támogatott termékünkre a legfrissebb támogatott verziót az adott Appból. Remélem érthető.

Kicsit nyögvenyelősen, de sikerült ez a névnapozás és ajándékozás. Az első iPhone már nem ilyen, azt maximum a polcra fel, vagy telefonálásra használjunk, az nagyon kevás már a mai webhelyekhez.

Blog, Cikkek, Kütyük, Magamról

2015-ös év bakancslistája

2015-02-01

Idén nagy terveim vannak item vásárlás terén. Listába veszem a cuccokat amiket szeretnék idén megvásárolni és a magamévá tenni. Mindegyik tételhez írok egy kicsi kis leírást és, hogy miért is kell nekem az. Zuhanjunk is bele!

Egy autó

Természetesen BMW-t néztem ki magamnak, ha lehet akkor az E46-ot. Ugyanis ez a legszebb új BMW, a legújabbakon kívül, régen az E90-be voltam szerelmes, de amióta kijött az F széria azóta rájöttem, hogy divatmodell, így kiment abból és már nem szép autó. Viszont az E46 soha nem megy ki a divatból, ugyanis így tervezték meg. A ráncfelvarrás előtti változatot szeretném venni, ugyanis ő jobban néz ki (a számomra) nincs vigyorgó veséje, és szomorú a szeme, ergo agresszív tekintete lesz a gépnek tőle.

bmw-e46-sedan-saloon-pre-facelift-osszehasonlitas

Gyári állapotút szeretnék venni, mert kinőttem a sztrítraccsingból, nem vagyok már gyerek. Amit költenék rá az a felextrázás, ha nincs benne valamilyen extra amire vágyom. Ülésfűtés, M-es sportülés, az is elektromos persze, bézs belső jó lenne, hátsó elektromos roló, garázskapu nyitó távirányító, Harman Kardon hangrendszer, ami szép igényes és kellemesen szól, esetleg egy gyári nagy navi. Amit megtennék a tuning érdekében az az RGB Ledszalag az aljára, RGB Angel Eyes tekintet és stroboszkóp a fényszórba, valami igényes felni, mondjuk Vossen vagy BBS és egy nagy dapper matrica a szélvédőre. Ennyi lenne a tütü.

Egy laptop

Vásárolnék egy laptopot, mondjuk egy Macbook Airt, de inkább egy Macbook Pro-t ami retina. Szívesen futtatnám rajta a szokásos alkalmazásaimat és ha mondjuk elmennék valamerre ott is tudnék Photoshopolni vagy WoW-ozni. Természetesen újat vennék mert telefonból, laptopból és egyéb szerkezetekből elvből csakis újat vennék.

Egy TV

Van már TV-m, de szeretnék egy újat ami hatalmas, bitang egyszerű legyen, mindegy, hogy ddd-és vagy okos-televízió, legyen hatalmas. Csak megjelenítőként használnám így csak a méret számít. A márka mindegy mi csak legyen neves, a Samsung nálunk már bevált így jöhetne az is, de persze egy Bravia lenne a legjobb.

Egy RC

Amint meglesz az új tütüm vennék egy hozzá illő kis 1/10-zes távirányítós-autót, persze BMW kasznival, olyan fényezéssel mint ami a kocsin van. Egy Tamiya TT-01E-t szemeltem ki, ami elektromos és drift kocsi lenne belőle. Kell majd egy távirányító hozzá, sok alkatrész, pár felni, egy jó töltő és egy 2-3 darab akkumulátor. Ez benne lenne az új autó csomagtartójában mindig, ha megunnám az életet gyorsan bepattannék a kocsiba és mennék driftelni egy parkolóba, persze a kicsivel 🙂

Hobbi játék és Lego

Ki kell egészítenem az Xbox One gyűjteményemet pár játékkal és kiegészítővel, kell egy Play&Charge kit a mostani kontrollerhez, egy másik kontroller Play&Charge kittel összecsomagolva, egy távirányító hozzá, egy Stereo Headset. Majd, ha rendesen kimegy a divatból az Xbox 360 akkor majd veszek azt is, pár játékkal amik abban a generációban a legjobbak voltak.

Ideje visszatérnem a WoW-ba is, meg kell vennem a Warlords of Draenor-t és Mazsi bácsihoz csatlakozni a játékba. Az már csak hab a tortán, ha be tudnám szerezni az összes eddigi World of Warcraftot gyűjtői kiadásban! 🙂

Van jó pár Lego készlet amit muszáj lesz beszereznem, Vissza a jövőbe Delorean, a Szellemirtók járgány és hasonlók. Tehát idén be kell szereznem pár érdekességet a bontatlan Lego gyűjteményembe.

Nos ennyi lenne, sok-sok jó cuccot szeretnék idén vásárolni magamnak. Muszáj lesz BMW-t venni mert lánymágnes és marha sokat csajozom. Vagyis nem, egyáltalán nem csajozom és nem is érdekel a téma, viszont nekem jó barátnőm lenne az új kocsi.

Blog, Cikkek, Hírek, Kütyük, Lego, Magamról

Amikor túlnő téged a hobbid

2014-10-24

Hiába a kiégésem és a nemtörődömségem a blogom irányában, eszembe jutott Péter apostolt üzenete amit Jézus nevében említett: “kelj fel és járj!”. Tehát ideje felráznom magam kifingott lelkiállapotomból és kicsit körbenézni mi a helyzet körülöttem, egyelőre kezdő lépésnek ennyi is elég.

Classic-Xbox

Kezdjük egy egyszerű dologgal, hobbi. Nekem a hobbim a gyűjtögetés, hogy ezt örököltem, vagy genetikailag minden emberben benne van és valami trauma hozza ki belőlünk, azt senki sem tudja. Viszont egy biztos, szeretek gyűjtögetni, sokak által kacatoknak gúnyolt dolgokat vagy épp hülye játéknak csúfolt itemeket. Van az a megszállottság amikor a fejünkre nő a hobbink, nem tudjuk anyagilag finanszírozni és döntenünk kell, vagy mégsem. Az én esetemben nagy döntésre jutottam, egyiket sem adom fel, csak mindig mást fogok gyűjteni, vásárolgatni. Lépésekben írom le nagyjából, nem minden kollekciómat szeretem mindig. Ez furcsa lehet, de így van, például most nem érdekel a vasút fiókom, vagy a játék sarkom és a Lego sem hoz belőlem ki erekciót, viszont régi konzolok és Apple cuccok villanyoznak fel.

Apple-Polc

Periódusonként érdekelnek a hobbijaim, a Lego nyáron szokott lázba hozni, pont amikor uborkaszezon van és kint van majdnem minden általam érdekelt téma, a vonataim tél közepén kerülnek ki a fiókból és szörnyülködöm, hogy milyen ramatyul festenek a dobozon kívül, mert persze mindegyikhez megvan a doboz. Apropó én mindent dobozostúl gyűjtök vagy bontatlanul, Legot minden esetben bontatlanul gyűjtök, kivéve, ha Árkádban markolászok a küblikből egyedi alkatrészeket.

Jatekaim-PC-Xbox-DOS

Gondoljuk át a dolgot, van valami régi kütyünk, de nincs meg a doboza mégis ritka, nem ér sokat mert “hiányos” ugyebár, de ha megvan a doboza rengeteget ér, akár a kétszeresét is. A jövőhéten jön sok cuccom amiket rendeltem, csupa hulladék mások számára, de nekem gyerekkori kincs vagy hőn áhított ereklye, és ez a lényeg a gyűjtögetésben. Neked több-ezreket érhet valami amit valaki kidobna és mindenki jól jár, ha rátalál a gyűjtő a kacatárusra.

Konzol-Sarok

Nagyjából lefotóztam a kollekcióimat és mutogatom őket nektek serényen ebben a nejegyzésben, hátha felismeritek magatokat valamelyik “énemben” és majd megveregetjük egymás vállát így virtuálisan is. NO, van nekem: Legom, Vasút Modellem (TT méretarányban, édesapámtól örököltem, ő is boxed collector), Konzol gyűjteményem (hiányos kissé), Videójáték gyűjteményem (ez is), Apple gyűjteményem (kiegészítőkkel, eszközökkel, dobozzal), illetve a pincében a rég nem-látott RC modell gyűjteményem, ők sajnos feledésbe merültek.

Lego-The-Secret-Fiok

Sajnos idén elbabráltam, hogy eladtam a PS2-t amit sikerült zsákmányolnom, ahhoz volt egy bontatlan dvd távirányítom is, legszívesebben visszavenném, ugyanis dobozos, mintapéldány volt. A srác akitől vettem igazi szerelemként foglalkozott a kicsikével, de ezt elbasztam. Sok minden mást is, de ezt most nagyon. Sebaj, egy hónapon belül megjön az Xbox One-m és utána vagy veszek egy PS2-t vagy egy iPhone 6 Plust, bár az utóbbinak nem érzem szükségét, mert tökéletesen kielégít az iPhone 5 is.

Vasut-Modell-TT

Verdiktként megemlíteném a pihenés fogalmát, mármint miként is pihenünk mi. Lapozgatjuk a helyi apróhirdetéseket, kérdezősködünk, olx,jofogas,ebay,vatera,amazon kombókat lessük és frissítgetjük, hátha valami felkerült ami csudálatos áron van. Ugye, szép is ez a szakma.