Apple, Blog

iPhone

2014-09-14

Az iPhone hihetetlen nagy durranás volt 2007-ben, azóta is évente szórja ki az Apple a mobiljait és millió darabokat adnak el belőle, ugyanis szeretjük ezt a készüléket.

Igaz itthon főleg státusszimbólumként veszik az emberek, ez szomorú. Viszont nem tudunk ellene mit tenni. T-Mobileban magyar afrikai emberek veszik mert az ájfon az ájfon. Lövésük sincs a működéséről, de tudják, hogy zabálják az emberek. Bár vannak hasonló drága készülékek is, pl Samsung Note vagy Galaxy S-ek, de mégis az Almáshoz vonzódnak a sznobok.

Lehet már lecseréltem volna, ha azt nézem milyen emberek veszik, de a rengeteg Appom amiket megvettem már rá, az elveszne és vehetném meg a másik platformon is, ehhez nincs kedvem. Viszont túllépek azon, hogy kik veszik és a használhatóságát tekintve és a kinézet minden esetben mosolyt csal az arcomra. Ez egy remekmű, emellett tettem le a voksom és maradok is nála.

Összedurrantottam egy kis táblázatot az összes eddigi iPhone készülék tudásáról, érdemes áttekinteni ezeket. Minden évben frissíteni fogom és majd lesz mire hivatkozni a későbbiekben.

A táblázat

  • Dátum:

  • Modell neve
  • Operációsrendszer
  • Képernyőméret és felbontás
  • Rendszer chipek
  • Processzor (CPU)
  • Grafikus chip (GPU)
  • Memória (RAM)
  • Tárolókapacitás
  • Hálózat
  • SIM
  • Hátsó kamera
  • Kamera tulajdonságok
  • Videó
  • Első kamera
  • Bluetooth
  • WiFi
  • GPS
  • Szenzorok
  • Mikrofon
  • Töltő csatlakozó
  • Méret
  • Súly
  • Akkumulátor
  • 2007

  • iPhone

  • iPhone 1,1
  • iPhone OS 1.0
  • 3.5 incs 480x320 163ppi
  • Samsung S5L8900
  • ARM 1176JZ(F)-S
  • Power VR MBX Lite 3D
  • 128MB
  • 4GB/8GB (később 16GB is)
  • EDGE
  • Mini
  • 2MP, 1600 x 1200 pixel
  • no
  • no
  • no
  • Bluetooth 2.0 + EDR
  • 802.11 b/g
  • no
  • Fény, gyorsulás, közelség
  • Egy
  • 30-pin Dokk
  • 115 x 61 x 11.6 mm
  • 135 gramm
  • 1400 mAh
  • 2008

  • iPhone 3G

  • iPhone 1,2
  • iPhone OS 2.0
  • 3.5 incs 480x320 163ppi
  • Samsung S5L8900
  • ARM 1176JZ(F)-S
  • Power VR MBX Lite 3D
  • 128MB
  • 8GB/16GB
  • 3G 3.6
  • Mini
  • 2MP, 1600 x 1200 pixel
  • no
  • no
  • no
  • Bluetooth 2.0 + EDR
  • 802.11 b/g
  • aGPS
  • Fény, gyorsulás, közelség
  • Egy
  • 30-pin Dokk
  • 115.5 x 61.8 x 12.3 mm
  • 133 gramm
  • 1150 mAh
  • 2009

  • iPhone 3GS

  • iPhone 2,1
  • iPhone OS 3.0
  • 3.5 incs 480x320 163ppi
  • Samsung APL0298C05
  • 600 MHz ARM Cortex A8
  • PowerVR SGX535
  • 256MB
  • 16GB/32GB
  • HSPA 7.2
  • Mini
  • 3.15 MP, 2048 x 1536 pixel, autófókusz
  • Geo-tagek, fókuszálás érintésre
  • 480p@30fps
  • no
  • Bluetooth 2.1 + EDR
  • 802.11 b/g
  • aGPS
  • Fény, gyorsulás, közelség, iránytű
  • Egy
  • 30-pin Dokk
  • 115.5 x 61.8 x 12.3 mm
  • 135 gramm
  • 1219 mAh
  • 2010

  • iPhone 4

  • iPhone 3,1
  • iOS 4
  • 3.5 incs IPS 960x640 326ppi
  • Apple A4
  • 800MHz ARM Cortex A8
  • PowerVR SGX535
  • 512MB
  • 16GB/32GB
  • HSPA 7.2
  • Micro
  • 5 MP, 2592 x 1936 pixel, autófókusz, LED vaku
  • 1/3.2'' szenzor méret, 1.75 µm pixel méret, Geo-tagek, fókuszálás érintésre, HDR fotó
  • 720p@30fps
  • VGA, 480p@30fps, videótelefonálás csak Wi-Fi-n
  • Bluetooth 2.1 + EDR
  • 802.11 b/g/n (2.4GHz)
  • aGPS
  • Fény, gyorsulás, közelség, iránytű, giroszkóp
  • Dupla
  • 30-pin Dokk
  • 115.2 x 58.6 x 9.3 mm
  • 137 gramm
  • 1420 mAh
  • 2011

  • iPhone 4S

  • iPhone 4,1
  • iOS 5
  • 3.5 incs IPS 960x640 326ppi
  • Apple A5
  • 800MHz Dupla-magos ARM Cortex A9
  • PowerVR Dupla-magos SGX543MP4
  • 512MB
  • 16GB/32GB/64GB
  • HSPA 14.4
  • Micro
  • 8MP, 3264 x 2448 pixel, autófókusz, LED vaku
  • 1/3.2'' szenzor méret, 1.4 µm pixel méret, Geo-tagek, fókuszálás érintésre, HDR fotó, arcfelismerés, panoráma fotó
  • 1080p@30fps
  • VGA, 480p@30fps, videótelefonálás Wi-Fi-n és 3G-n
  • Bluetooth 4.0
  • 802.11 b/g/n (2.4GHz)
  • aGPS, GLONASS
  • Fény, gyorsulás, közelség, iránytű, giroszkóp, infravörös
  • Dupla
  • 30-pin Dokk
  • 115.2 x 58.6 x 9.3 mm
  • 140 gramm
  • 1432 mAh
  • 2012

  • iPhone 5

  • iPhone 5,1
  • iOS 6
  • 4 incs in-cell IPS LCD 1136x640 326ppi
  • Apple A6
  • 1.2 GHz Dupla-magos Swift (ARM v7s)
  • PowerVR Tripla-magos SGX543MP4
  • 1GB
  • 16GB/32GB/64GB
  • LTE/DC-HSPA
  • Nano
  • 8MP, 3264 x 2448 pixel, autófókusz, LED vaku
  • 1/3.2'' szenzor méret, 1.4 µm pixel méret, Geo-tagek, fókuszálás érintésre, HDR fotó, arcfelismerés, panoráma fotó, videó felvétel és fotózás egyszerre
  • 1080p@30fps
  • 1.2MP, 720p@30fps, arcfelismerés, videótelefonálás Wi-Fi-n és mobil hálózaton
  • Bluetooth 4.0
  • 802.11 a/b/g/n (2.4GHz és 5GHz)
  • aGPS, GLONASS
  • Fény, gyorsulás, közelség, iránytű, giroszkóp, infravörös
  • Tripla
  • Lightning (8-pin)
  • 123.8 x 58.6 x 7.6 mm
  • 112 gramm
  • 1440 mAh
  • 2013

  • iPhone 5c

  • iPhone 5,3
  • iOS 7
  • 4 incs in-cell IPS LCD 1136x640 326ppi
  • Apple A7
  • 1.2 GHz Dupla-magos Swift (ARM v7s)
  • PowerVR Tripla-magos SGX543MP4
  • 1GB
  • 16GB/32GB
  • LTE/DC-HSPA
  • Nano
  • 8MP, 3264 x 2448 pixel, autófókusz, LED vaku
  • 1/3.2'' szenzor méret, 1.4 µm pixel méret, Geo-tagek, fókuszálás érintésre, HDR fotó, arcfelismerés, HDR panoráma fotó, videó felvétel és fotózás egyszerre
  • 1080p@30fps
  • 1.2MP, 720p@30fps, arcfelismerés, videótelefonálás Wi-Fi-n és mobil hálózaton
  • Bluetooth 4.0
  • 802.11 a/b/g/n (2.4GHz és 5GHz)
  • aGPS, GLONASS
  • Fény, gyorsulás, közelség, iránytű, giroszkóp, infravörös
  • Tripla
  • Lightning (8-pin)
  • 124.4 x 59.2 x 8.97 mm
  • 132 gramm
  • 1507 mAh
  • 2013

  • iPhone 5s

  • iPhone 6,1
  • iOS 7
  • 4 incs in-cell IPS LCD 1136x640 326ppi
  • 64 bites Apple A7 és M7 motion koprocesszor
  • 1.3 GHz Dupla-magos Cyclone (ARM v8-based)
  • PowerVR G6430
  • 1GB
  • 16GB/32GB/64GB
  • LTE/DC-HSPA
  • Nano
  • 8MP, 3264 x 2448 pixel, autófókusz, dupla LED vaku
  • 1/3'' szenzor méret, 1.5 µm pixel méret, Geo-tagek, fókuszálás érintésre, HDR fotó, arcfelismerés, HDR panoráma fotó, videó felvétel és fotózás egyszerre
  • 1080p@30fps, 720p@120fps
  • 1.2MP, 720p@30fps, arcfelismerés, videótelefonálás Wi-Fi-n és mobil hálózaton
  • Bluetooth 4.0
  • 802.11 a/b/g/n (2.4GHz és 5GHz)
  • aGPS, GLONASS
  • Fény, gyorsulás, közelség, iránytű, giroszkóp, infravörös, ujjlenyomat-olvasó
  • Tripla
  • Lightning (8-pin)
  • 123.8 x 58.6 x 7.6 mm
  • 112 gramm
  • 1570 mAh
  • 2014

  • iPhone 6

  • iPhone 7,1
  • iOS 8
  • 4.7 incs IPS LCD 750x1334 326ppi
  • 64 bites Apple A8 és M8 motion koprocesszor
  • 1.4 GHz Dupla-magos Cyclone (ARM v8-based)
  • PowerVR GX6650
  • 1GB
  • 16GB/64GB/128GB
  • LTE/DC-HSPA
  • Nano
  • 8MP, 3264 x 2448 pixel, autófókusz, dupla LED vaku
  • 1.5 µm pixel méret, Geo-tagek, fókuszálás érintésre, HDR fotó, HDR panoráma fotó, videó felvétel és fotózás egyszerre, arc/mosoly/kacsintás felismerés
  • 1080p@60fps, 720p@240fps
  • 1.2MP, 720p@30fps, HDR, burst fotók
  • Bluetooth 4.0
  • 802.11 a/b/g/n/ac
  • aGPS, GLONASS
  • Fény, gyorsulás, közelség, iránytű, giroszkóp, infravörös, ujjlenyomat-olvasó, barométer
  • Tripla
  • Lightning (8-pin)
  • 138.1 x 67.0 x 6.9 mm
  • 129 gramm
  • 1810 mAh
  • 2014

  • iPhone 6 Plus

  • iPhone 7,2
  • iOS 8
  • 5.5 incs IPS LCD 1080x1920 401ppi
  • 64 bites Apple A8 és M8 motion koprocesszor
  • 1.4 GHz Dupla-magos Cyclone (ARM v8-based)
  • PowerVR GX6650
  • 1GB
  • 16GB/64GB/128GB
  • LTE/DC-HSPA
  • Nano
  • 8MP, 3264 x 2448 pixel, autófókusz, dupla LED vaku, Optikai képstabilizátor
  • 1.5 µm pixel méret, Geo-tagek, fókuszálás érintésre, HDR fotó, HDR panoráma fotó, videó felvétel és fotózás egyszerre, arc/mosoly/kacsintás felismerés
  • 1080p@60fps, 720p@240fps Optikai képstabilizátor
  • 1.2MP, 720p@30fps, HDR, burst fotók
  • Bluetooth 4.0
  • 802.11 a/b/g/n/ac
  • aGPS, GLONASS
  • Fény, gyorsulás, közelség, iránytű, giroszkóp, infravörös, ujjlenyomat-olvasó, barométer
  • Tripla
  • Lightning (8-pin)
  • 158.1 x 77.8 x 7.1 mm
  • 172 gramm
  • 2915 mAh

Ajánlott bejegyzések