Blog, Magamról

Elszakadt a pohár, betelt a cérna

2013-09-02

Akinek gyenge a gyomra vagy éppen erkölcsösebb az átlagnál, az semmiképpen ne olvassa el ezt a bejegyzést. Kikelve magamból leírom, mennyire tiportak a sárba, milyen manipulatív eszközökkel vették rá az ex*****-at a hülyeségekre, illetve, hogy milyen emberekkel volt körülvéve. Tudom, hogy ez nem szép dolog, de most kitálalok mindent róla és róluk, fájni fog, de ideje lenne ha nem csak nekem fájna már az élet egyik (elvileg) legszebb dolga (a szerelem). Már nem olvassa a twitteremet, a blogomat és az instagrammomat, így könnyebb dolgom lesz. Bár, ha olvassa akkor sem érdekel, őt sem érdekeltem.

Kezdjük egy kis preambulummal vagy más néven prológussal. Nagyjából másfél hónapja dobott ki az akit nagyon szerettem, azóta olyan dolgok történtek amiket magam sem hiszek el. Kidobtak mert a buli (hányok már ettől a szótól) fontosabb mint egy kapcsolat, ez azért is érdekes mert neki nem az anyagi biztonság a fontos, hanem az érzelmi biztonság. Amikor elmegy a ribanc barátnőivel a legalpáribb bulikba nélkülem én meg otthon tespedek az óriási biztonság érzelmileg. Miután kidobott ez a nőszemély, még írogatott utána, hogy mi van velem, hogy vagyok. Ezt nem igazán viselem el, így felhívtam miért is nem hagy békén, ha már ilyen jól elvan nélkülem. A válasz: végre hogy leesett. Majd négy év után ezek a szavak kellemetlenül érik azt aki még szerelmes. Egy hétre rá elmentünk családostúl nyaralni, onnan hazajőve kaptam egy üzenetet tőle, hogy nálam van még egy narancssárga szemkímélő szemüveg amit adjak vissza. Több se kellett egy óra múlva levittem a szüleinek, az édesapja vette át ezt kissé megsértődve, ugyanis ezt ő adta nekem szeretettel, meg máskülönben van a garázsban még vagy hatvan darab ilyen (…). Ezután ő is elment nyaralni a legjobb barátnője családjával egy hétre. Legalább tudtam, hogy nem futhatok bele. Miután hazaért még aznap hívott, de szerencsére moziban voltam és nem tudtam felvenni a telefont. Elvileg megint nálam van valami… Addig agyaltam amíg eszembe nem jutott, hogy a távcső amit adott az van nálam, ismét fogtam és levittem a szüleinek. Pár napra rá megint egy üzenet, hogy nála van az Razer egerem, hát nem leszarom? Ott rohadjon meg.

Azon a napon amikor kirakott ez (fő a tisztelet), elütötték a macskámat már megint és a drága napszemüvegre is ráült a cimborám barátnője. Leejtettem az iPad-t a táskájában úgy, hogy a hangerő gombok beakadtak. Tönkrement az asztali számítógépemben a videókártya, használhatatlan. Anyagilag történt nem kevés affér velem, így levoltam égve nagyon is. Az urológusról már inkább nem is beszélek. Szóval vagy elátkozott vagy onnan föntről jópofáskodnak velem mostanában.

Nehéz elfelejteni ezt a pár évet mert igazából jó volt és őszintén szerettem, ő egyértelműen nem. Mindent megtettem volna érte, de ez nem volt kölcsönös, nevetséges nem igaz? Már leírtam egyszer, hogy a kapcsolatunk elején megcsalt egy lánnyal (mekkora szégyen egy férfinak), eszterrel. Nem fogom naggyal írni a nevüket mert annyi tisztelet van a mai fiatalokban, hogy ennyit sem érnek. Akkor persze ment a picsogás meg a kedveskedés, hogy sajnálja és jobbá teszi. Mivel halak vagyok (horoszkóp), így kissé érzékeny és régimódi vagyok. Sok idő kell neki, hogy ezt jóvá tegye, amiről neki más elképzelése volt. Eljárkált bulizni a legnagyobb retektanyára persze nélkülem, na most ezzel nem a bizalmamat nyeri vissza, hanem az ellenszenvemet növeli. Persze ehhez kellene egy minimális együttérzés és tolerancia, de hát a mai fiatalokból ez hiányzik (hiánycikk). Tavaly karácsonyra vettem neki egy Remmington hajvasalót aminek nem örült, visszavittük, hogy kicserélje egy jobbra. Persze ez se 10.000 forint volt, de jól esett ez a momentuma is. Tavasszal eladtam az Xbox-m potom összegért, hogy legyen egy jó nyarunk. Az egyik legkedvesebb tárgyamat eladtam, hogy erre költsem, nevetséges nem igaz? Az osztálytársa lehívott minket Bogácsra egy hétvégére, hogy kikapcsolódjunk. Három lány meg én, felettébb remek volt. Mentünk bulizni meg minden ilyen szar helyre, aztán ért egy újabb inger amit nem felejtek el sosem. A szórakozóhelyen, lesmárolta a barátnőjét, hogy még úgysem láttam ilyet. Komolyan mondom én egy fasz vagyok, hogy velem mindent meglehet csinálni, még mindig ő kellett. Aztán jött a nyár amikor neki orrvérzésig bulikba kell járnia és inkább kirakott, nehogy megbántódjak.

Időközben rájöttem miért, kemény lesz, innentől jön a fekete leves a kedves ismerőseiről. Kapaszkodjon minden szülő és erkölcsös fiatal és idős ember, kemény menet lesz.

Tavalyelőtt nyáron nevettünk és szégyenkeztünk a három barátnőjén. Lementek hárman Siófuck-ra ahol eleresztették magukat, több mint százezer forintot költöttek el fejenként egy hétre. Itt álljunk meg egy szóra, százezer forintból én két hétre tengerpartra megyek és nem a hulladék magamutogató embereket nézem ezen a züllött sártenger szélén. Nos ez a három tünemény megmutatta mennyire tökéletesen manipulatív a média és a szennyműsorok. Az egyik csaj, daniella például annyi drogot meg alkoholt hörpintett magába, hogy két bolt között az utcán análisan megdugta valami jógyerek. A másik a babett hasonló szituációba keveredett, a harmadik aki a legmocskosabb mind közül a zsófi meg rossz helyre kopogtatott így simán elvették a szüzességét többen. Ez a zsófi amúgy egy alpári, affektáló, igazi szeméthegy aki még kicsit molett is meg nem túl mutatós. Aki ilyen külső adottságokkal rendelkezik legalább belül szép, de ő belül egy igazi szeméttelep. Az utcán és bulikban úgy pasiztak, hogy azt kérdezgették a selyemfiúktól, hogy van-e X6-od vagy BMW-d. Nevetséges nem igaz? Ráadásul, tuti nem ilyen lányokra fog az vadászni akinek mégis ilyen autója van. Hazajőve mindhárman terhességi-tesztet vásároltak. Több se kellett nekem, hogy elnevezzem őket “terhes társaságnak”.

Ez a zsófi tanácsolta pár hónapja az ex*****-nak, hogy menjen escortozni, kísérjen pénzért férfiakat, de ebben benne van minden. Normális az ilyen szerinted? Hánynom kell sajnos, komolyan mondom visszataszító az egész. Aztán ott van a legjobb barátnője a timi, akinek van egy bátyja ahova mostanában járkáltak, persze narkózni meg szerintem félredugni. Ez a lány még szűz volt, de ő inkább szégyelte mint büszke volt erre, ott tartott már, hogy mindegy ki de dugja már meg. Van még nekünk egy eszterünk akivel ugye az affér is volt, ő is egy igazi ribanc.

A nőszemély minden héten más volt, egyszerűen manipulálva van, nem tudja milyen is valójában. Mindig más stílusa volt, egyik héten affektálós miss ribanc volt a másikon meg kenyérre lehetett kenni. Tudom, hogy a kedves énje az igazi, de ezt soha nem fogja bevallani magának, mert ott vannak ezek az nagyszerű barátnői akiket követni kell és példaértékű dolgokat csinálnak. Mikor majd ne adj isten lesz gyermekük, mit mindannak ezek nekik? Anyu ribanc volt? Nem, azt hogy ő kiélte magát és tudott élni. Nektek ez az élet akkor gratulálok, kibaszott egyszerűek vagytok. Nekem egy romantikus összebújós este minden bulit lenyom (Szabó G. Legnagyobb aranyköpése). Visszatérve a nőszemélyre, amióta fogamzásgátlója van és megvan a Nokia Lumiája (vicc) azóta van elborulva az elméje. Annyira kellett neki egy Lumija, hogy aranyakat adott egy retkes embernek, hogy hozzon neki Lumiját. Persze nem lett belőle semmi, az anyja ékszerei pedig eltűntek, érdekes. Persze én jártathattam a pofámat, hogy nem kellene ezt csinálni, megtette.

Most jöhet a #fact, mi is lett valójában a szerelmemből, akiért mindent megtettem volna. Buli, buli, buli, ez alap. Egy narkós csaj lett akinek az életcélja, hogy végigmenjen rajta a hajógyári sziget és siófok egy este alatt. A nyáron ezt elérte, sanszos, hogy pénzt is kap érte, így escortozik is. Nekem ezt kellett megélnem, majd négy évig a drogos ribanccal voltam együtt? Szánalmas vagyok. Arra voltam jó, hogy az előző szemét pasija után legyen valaki aki az egekig dicséri, visszanyerje az önbizalmát, önbecslését és egoizmusát. Utána persze mehetek a picsába, most már elég nagy lány lett ahhoz, hogy ribanc legyen a retkes barátnőivel.

Kibaszottul haragszom magamra. Nevetséges komolyan mondom, a RENDSZER aki minden fölött áll, elérte a célját, erkölcstelen, lelkiszegény, buta, irigy, komolytalan, magamutogató fiatalokat generált ki. A média a legnagyobb manipulatív erejét bevetve sikerült a művelet. 100 alatti IQ-val rendelkező fiatalok rohangálnak ilyen adottságokkal és ez a jövő nemzedéke. Hánynotok kell? Nekem is, mit fognak ezek mesélni a gyerekeiknek, unokáiknak? Milyen anyák lesznek, milyen apák lesznek? Milyen egzisztenciát teremtenek ezek meg? Gusztustalan amit műveltek az emberekkel, de egyet mondok, akit lehet manipulálni az gyenge ember. Engem nem lehetett, a rendszeren kívül állok, nem fogok ezért minden csajt megdönteni, gondolok a környezetemre és arra, hogy mi a faszt jelent az, hogy ERKÖLCS. Nem vagyok hibátlan, de ilyen szemét dolgokat soha nem csináltam, nem játszottam emberek érzéseivel, nem használtam ki embereket és soha nem irigyeltem valaki az anyagi adottságai miatt. Lehet nevezni álszentnek, de ez igaz.

Azt mondják, hogy megfog változni ez, én azt mondom, hogy soha nem fog itthon megváltozni ez a tendencia. Ezek a bulibajáró emberek legbelül rájöttek mekkora senkik, kicsik a világban és megpróbálják kompenzálni azzal, hogy nagyon menő partykba mennek kirittyentve ahol hasonló lelkiszegény emberek tombolnak az elektronikus zenékre akiknek még nem esett le, hogy soha nem lesznek nagy emberek, nem hagynak nyomot a világban, senki nem fog rájuk emlékezni. Ott abban a pillanatban azt érzik övék a világ, de kurvára nem igaz, soha nem fognak emlékezni egy-egy bulira, később egybeolvad az összes és az fog eszükbe jutni, hogy mennyi elbaszott pénz a semmiért, de attól még ugyanúgy senkik maradnak.

Mivel a magamutogatás lett az egyetlen célja az itthoni életnek, illetve megtörténtek velünk ezek a dolgok, így családostúl elhagyjuk az országot mindkettő üzlettől megszabadulva. Soha nem lesz jobb itt, ezek nem álmok, ezek rémálmok és már kiterjedtek a válóságunkra. Nem szeretnék itt élni, nem szeretnék itt gyereket nevelni. Rettegni sem szeretnék a többi embertől és attól, hogy a kormány már megint mit talált ki, hogy lehúzza a magyar vállalkozót és kisembert. Meghagyom az erkölcstelen fiataloknak ezt a megtiszteltetést, tiétek lehet az egész, éljetek az elképzelt rózsaszínfelhős díszletetekben amit ti bulinak és életnek hívtok.

Kali mera!

Frissítés:
Igazatok van, nem szép dolog kiírni ezt, nem vagyok férfi és szánalmas vagyok. Álljunk meg egy szóra, egy őszinte ember vagyok, tisztelem a nőket, próbáltam megszabadulni attól az állapottól, hogy megbolonduljak és ne fájjon belül minden emlék. Szerintem humánusan oldottam meg ezt a dolgot, nem kezdtem el inni, drogozni, nem vertem meg senkit, nem rohantam nőkhöz egyéjszakás kalandért, nem raboltam, nem gyilkoltam, szimplán csak leírtam a SAJÁT blogomra a SAJÁT ismereteimet és érzelemből, dühből kiadtam magamból. Ezt az egész társaságot senki nem látta másfél hónapja, nem mutatkoznak, miért? MERT NEM NEKEM VAN SZÉGYELLNI VALÓM! Ezekután, hogy úgy érzem visszaadtam neki azt a három évnyi sérelmet, így már jobban érzem magam és rendesen alszom, ha valakinek ez fáj, keressen fogást rajtam még és osszon ki a kommentekben.

Még ez is tetszhet