Blog, Cikkek, Érdekesség, Hírek

A hajógyári sziget

2013-03-29

Kissé rendhagyó bejegyzés következik most, régóta bassza a csőröm ez a shipfactory island ott “Budapest szívében”. Rengetegféle irányba ellehet mozdulni a témán belül, igyekszem összefoglalni ezeket a tényeket és összeesküvés elméleteket.

hajogyari-igazi-arca
Kezdjük azzal a pici elhanyagolható semmiséggel, hogy presztízs komplexumnak számítanak az ottani szórakozóhelyek. Mit is jelent ez? Természetesen azt, hogy megy a magamutogatás, ki milyen autóval jött, milyen ruha van rajtad, milyen telefonod van ( természetesen a zájfón jöhet csak szóba ), ki hogy van kikenve. Ezek fontos dolgok, ezek nélkül már nem ember aki ide jön. Csupa modell, gengszter és sztár fordul meg itt, csak senki sem ismeri őket, mert senkik, csak éppen 4 nappal a party előtt a lányok a körmös-szolis-aránapláza Bermuda háromszögbe mentek, hogy ők legyenek “azok”. A hímeknek is van egy Bermuda háromszögük az pedig a bádibildersop-kondi-szoli személyében testesül meg.

hajogyari-studio
Régen én is jártam ide, amikor még nem fejlődött ki rendesen a tudatom és rá nem jöttem, hogy itt csak a rongyrázás megy. Bánom is azt a sok-sok pénzt és időt amit itt elbasztam akkoriban. Kezdjük az elejétől, hogyan is zajlik egy normál este ott. Haverokkal megdumáljátok, hogy lementek és jó esetben kocsival gurultok ide. A parkolóban már megy a galambozás vagy struccozás ( nyújtogatják a kanok a nyakukat, hogy mi verdával gyütté te ide ), kinek mekkorát nőtt a karja ( fordított arányosan az intelligenciájával ), már megint zárva volt a szoli az Andrássy-n, úgyhogy csak épphogy vagyok narancssárga, milyen jól szól a kocsiban a Logic 7 hangcuccon a legújabb Tech House stb… Megállunk a kocsival és rögtön beszólnak, hogy anyuci kocsija, mivel elfelejtettem a gumikacsát és a táncoló napelemes virágot leszedni az ablakból. Röhög rajta mindenki még a haverok is, de én nem tudok önfeledten. Kiszállunk a kocsiból inni, hányni, hugyozni, közben a kocsi tetejére ficcen a kölyökpezsgő, meg a teszkós energia hányadék és megy az “alapozás”. Az emberek jönnek mennek, mindenki kurvajóképű, vagy dzsásztin bíber vagy vindízel. A lányok tök egyformák, 36,2 centiméteres platform magassarkú ami az ázsiában kettőeze’ öccá’ és kurvára csillog, nyakig felszaladt kálzedónia harisnya, miniszoknya vagy egybe ruha ( télen nyáron ugyanez a szett, aranyér már tavaly kijött, de majd a budiban visszatoljuk ), felül leopárdmintás mini otthonka ( ez a leopárdminta soha nem volt divat és undorító szerintem ), arcon csak egy leheletnyi festék és alapozó, mint a lédig gagán, a hajunk többnyire póthaj és az is le van lakkozva, nehogy feltűnjön valakinek, hogy vaterán rendeltem a frizkóm háromnegyedét. Kuncog és nevet mindenki, belebámulnak a másik fejébe és kacagnak rajtuk, de mindegyik klán ugyanezt csinálja a másikkal. Tehát örök körforgás forog fent, mindegyik falka nevet a másikon, mivel mindenki a magáénak tekinti ezt a fertőt. Azt, hogy ki helyezkedik el a tápláléklánc csúcsán azt senki sem tudja, de oda akar mindenki eljutni. Amint elérkezett mindenki a kocsmai állapotba, kivéve a sofőrt engem, akkor elindulhat a team a helyre. Ugyanis elég nagy ez a kurva sziget és marha sok barmot várnak minden hétvégén, így sokat kell sétálni a parkoló végétől mondjuk a studio nevű patkányfészekbe. Már az odaúton az Apostolok lován,  gyalog olyan ingerek érnek, hogy azonnal visszafordulok és megyek haza a francba, mindenki beugat, kinevet, kiröhög, verekedéssel megoldunk mindent, mert a boksz és észjáték. No, de kibírod mert te szórakozni jössz ( közben már 240 a vérnyomásod és kurva jól szórakozol a fejedben ) így kénytelen vagy be is menni a studióba, ahol egy rakat hegyi ember és egy apró cincér stájliszt szórja ki a tömegből a nem illendően öltözött népet kurva humánus módszerrel. Fizetünk egy minimális összeget a beugróért és a ruhatárért ahol akkora tömeg van, hogy rögtön letapossák az új makkos cipődet. Természetesen már az előteremben megsüketülsz mert úgy szól bent a muszika, de megfelelő alkoholmámortól nem hallod a decibellek közötti különbséget. Jegy megvan, kabát a helyén induljunk be, annyira kicsinek érzed magad, mintha az óceán közepén lennél, lökdösnek és eltolnak, de bemegyünk és szétszóródunk a baromi nagy tánctéren. Alig vannak mert még csak hajnali egy van, de fél óra alatt már a tömegben úszol, de annyi sikerrel mintha a Dunán úsznál felfele. Mivel nem iszom me vezetek így 35 másodpercenként nézed az időt, hogy mikor megyünk már a picsába. A tréfa az egészben, hogy nem vagy egyedül, látsz sok hasonszőrűt aki szintén vezet vagy pedig neki is kinyílt az elméje és rájött, hogy a se bmw, audi, mercedes kocsikulcs a zsebében így nem lesz se kapás, se semmi. A mellékhelységekben megy a náthás szipogás kulturáltan, nehogy belassuljunk a goldhend csapatása közben. Mennek a magasröptű génsebész beszélgetések az alfahímek között: “fú ezt a feketét nagyon megdugom” “azt adnám én is, de csak seggbe mert kisebb a fertőzésveszély onnan” “katid van, vagy valami kerek?” “Kezdek lassulni én is, de így is tág a pupillám” “szívj egy csíkot jobban leszel” stb. stb. Te meg agyalsz, hogy mégis mi a halál faszáért jöttél ide? Kurvára semmi keresnivalónk nincs ezen a szemétdombon. A lányok se semmik, ott is megy a budiban a sminkkelés mert véletlen lefolyt a sminkke mert mélyre tolták az “audi sebváltót” a szájában, de már száll is tovább mint a méhecskék tavasszal beporzáskor. Gondolod leülsz valahova, ha lenne hely, de mivel kemény vagy kitúrod a benga kopasz állatot és szentségelsz tovább, hogy életed legfosabb és leghosszabb estéjét éled át. Soha, soha ne ülj le ilyen helyen, nagyon kemény arcok találnak be, vagy hánynak le, vagy fingják le a fejed mert útban volt éppen. Egyre frusztráltabb vagy, de elröppen ez a pár óra és keresnek a falkatagok, hogy hol vagy, me kéne a slusszkulcs mert egy cuki édes lánykával “kocsira” mennének, messziről látszik, hogy egy ordas ez a cuki lány és egy két deci koktélért rögtön a szájába vesz mindent. Természetesen patthelyzet, ha odaadod nagyon ráfaragsz, mindenhol folt lesz a kocsiban és kurva büdös, ha nem akkor egy életre szóló barátságot dobsz el és soha nem hívnak ekkora buliba. Az utóbbit választod és helytállsz a kínos megjegyzésekért amit most kapni fogsz a cimbitől. Jön a záróra és tiplizünk végre haza, mindenki ólálkodik a kijáratok felé, marha megindító temetéseket megszégyenítő zenére és úgy mennek mint valami zombik. A rágóizmok nem fáradtak el, a lélek sem csak a test, így hófehér arccal,  130 rágás per másodperccel, ballagnak kifele és mennek haza, van aki a tökéletes menyecskével vagy kanocskával, van aki az üres poharával üvegével és siratják ezt a csodás estét, miközben az élet nagy gondjain agyalnak ( mikor lesz már jövőhét hétvége, addigra megint anyagot kell szeretni, 5 csomag rágót, megint el kell kérjem fatttertól a mercedeszt és a többi, és a többi ). Mivel te nem búslakodsz te vagy az egyedüli vidám és józan ember, hogy mentek végre a búbánatba, hazaviszed a spanokat és már alhatsz is.
Dióhéjban ez a hajógyári sziget egyik szórakozóhelye, a legeslegjobb egy józan eszű ember fejéből.

Aztán két oldala van a dolognak, mivel tavaly lebukott a főmuftija ennek az álomszigetnek, áliász V. László (Vizoviczki azt hiszem), akit lekapcsoltak 300 millió készpénzzel így meg is oldódott a legnagyobb drogtanya kérdése. Ez akkora kamu mint a ház, tuti biztos infók alapján mondom, hogy a rendőrfő mindenki nyakig benne van az egészben és övék az egész. Ez a Laci gyerek csak egy látszat volt, hogy övé meg hasonlók. Miért nincs razzia? Mert megkenik a rendőröket? Minek megkenni, ha övék a hely? Tiszta sor az egész, eltusolni mi tudunk a legjobban és akkora pénz van benne, hogy nem hiszitek el. Az a 300 milka kp. az csak borravaló volt, azt egy este alatt összekaparják egy szemétdombról, és van ott egy rahedli.
Itt embereket ölnek, de ez akkora kamu mint az Ázsia centeres fejborotválás. Nem igaz, konkrétan kettő, ilyen esetről tudok, hogy közvetlen ismerős gyermekét nyírták ott ki a mocskok. Az egyik áldozat úgy fulladt a Dunába, hogy üres volt a tüdeje így már a “vízbefulladás” előtt elhunyt szegény. Ráadásul amint az édesanya telefonál bármelyik rendőrkapitányságra, rendőrfőkapitánynak, dandártábornoknak, hogy ő iksz ipszilon Né, azon nyomban hárítás és terelés van. Ők nem tudnak semmit, nem tudnak előrelépni a nyomozással kapcsolatban és ezekhez hasonló falakban ütközik. A lófaszt nem tudtok semmit, nyakig bennevagytok mindannyian. Mocskok.Nyugodtan menjetek ide szórakozni, vidám és boldog hely. Csupa kedves fiatalemberrel és hölggyel akik életigenlők. Semmi nem történik itt és mégcsak alkoholt sem árulnak. 17-es korlátozást vezettek be, de alkoholt mindenkinek adnak, nyomjuk fel őket? Persze, holnapra már elleszel ásva legújabb szórakozol hely alatt és folytatódik tovább ez a csodálatos élmenyszínház és a színfalak mögött történő ügyeltusolás.

Ajánlott bejegyzések