Blog, Magamról

Aqua Elixis

2012-10-25

Sikerült megkapnom a hírt, hogy ma már lehetett vásárolni “hazai kólát” némely boltban, le is csaptam rá. Persze csak módjával, kitudja ízlik-e vagy egyáltalán milyen íze van, meg fogom-e inni vagy kiöntöm vízkőoldónak a budiba? Szerencsére bejött az az ízvilág amit felépített a Szentkirályi ezzel az üdítővel. Nem azt mondom, hogy mindig ezt fogom inni, de néha vásárolok egy-egy flakonnal belőle. Vegyétek ti is és kóstoljátok meg milyen a hazai kóla.

Aqua Elixis Szentkirályi

Várható akciók, ahol az érdeklődők találkozhatnak a termékkel például a következők:
2012. október 25-31. – az összes hazai Penny Market áruházban,
2012. november 20-25. – a REAL Alföld-Szeged régiójának boltjaiban,
2012. december 6-12. – a SPAR csoporton belül az összes hazai INTERSPAR áruházban.

Köztudott, hogy számos ország rendelkezik tradicionális, saját fejlesztésű üdítővel, hazánk azonban eddig kimaradt a sorból. Örömmel jelenthetjük be, hogy Magyarország számára a 100%-ban magyar tulajdonú Szentkirályi Ásványvíz Kft. megalkotta a nemzet üdítőitalát, amelyet idén szeptembertől, 1 literes kiszerelésben, AQUA ELIXIS néven lehet megvásárolni.

A nemzet üdítőitala 31 gyógynövény (pl. zsálya, kakukkfű, rozmaring, citromfű, cickafark, bors-menta, koriander, bodza, gyömbér) felhasználásával készült, titkos recept alapján, amelyet 1 éves fejlesztés előzött meg a Szentkirályi saját laborjában.

Ajánlott bejegyzések